Jelenlegi hely

Otthonok

Szeretjük ezt a házat

Szeretjük ezt a házat

A döntés, hogy téglából építkezzünk-e vagy belevágjunk egy olyan favázszerkezetes technológiába, amelynek hazánkban szinte semmilyen múltja nem volt, komoly dilemmát okozott. Aztán, mint már oly sokszor, az élet megadta a választ. A 70 m2-es pincénk elkészítésével megbíztunk egy vállalkozót, akinek közel négy hónapig tartott csak ezt megépíteni. Ekkor már igen a tél derekán jártunk, ami egyáltalán nem tett jót a betonnak. Döntöttünk, eladtuk a falakhoz szánt téglát, megvettük a vázszerkezethez szükséges faanyagot, és innen saját kezünkbe vettük az építkezést.

Vendégségben egy könnyűszerkezetes készházban

Vendégségben egy könnyűszerkezetes készházban

A Budapesthez közeli községben épült új készház tulajdonosai - egy fiatal házaspár - 2002. tavaszán keresték meg irodánkat egy közös ismerős ajánlása alapján. Kiforrott elképzelésekkel, kész, engedélyezett tervekkel érkeztek, így néhány egyeztető tárgyalás után elindulhatott az épület gyártmányterveinek az előkészítése.

Kívül kicsi, belül nagy

Kívül kicsi, belül nagy

Alapvető cél volt az egyszerűség és a minden igényt kielégítő kényelem. Az építettők - egy fiatalos házaspár - Budapestről kívántak kiköltözni és ehhez találtak egy csendes, nyugodt helyen egy picinyke lejtős telket. Ide kellett összehozni egy kívülről kicsi, belülről nagy, tágas, a modern életvitelnek megfelelően mindennel felszerelt lakóépületet.

Egyedi bútorgyártás A-Z-ig

Egyedi bútorgyártás A-Z-ig

Manapság nem elég csak egyedi bútorokról beszélni, mivel nemcsak a bútorok, hanem a szoba egyéb kiegészítőitől lesz teljes és harmonikus lakásunk.

Függönyök

Függönyök

Függöny ... az ablak ruhája, puha fal, mely elválasztja otthonunkat a zajos külvilágtól. Anyag, amelyet ha jól választunk meg, döntően meghatározza otthonunk stílusát.

Ház a dombon

Ház a dombon

Gyönyörű környezetben, a Balaton északi partján épült a faalapú könnyűszerkezetes technológiával készült készház. Az építtető elvárása egy magas színvonalú, kényelmes, a pihenést, kikapcsolódást szolgáló ház tervezése és kivitelezése volt.

Szerelt technológiák a lakóházépítésben 2.

Szerelt technológiák a lakóházépítésben 2.

A továbbiakban szólnunk kell az épületekkel szembeni követelményekről is, amelyek betartása a gyártók, kivitelezők számára elengedhetetlen, az építtetők számára pedig igen hasznos háttérismeret, ha komoly szándékkal készülnek a házépítésre:

Kárpitos bútorok a hétköznapok tükrében

Kárpitos bútorok a hétköznapok tükrében

Napjaink kárpitos bútorai - ülő, pihenő és fekvő alkalmatosságai - megannyi helyen és módon készülnek szerte az országban. Sorolhatnám a modern gigantikus gyártóktól kezdve a hagyományos módon előállított családi vállalkozásokon át, egészen az egyszemélyes, szűk, sötét pincékben "összehozott" bútorokig. A kégyelmünket és biológiai szükségleteinket szolgáló bútorok a mai piacon annyira sokszinűek (akár formáját, komfortosságát, anyagát, színvarázsát vagy előállításának módját tekintve), hogy vásárláskor a kiválasztás igen nagy terhet ró a vevőre.

Természetes anyagok otthonunkban

Természetes anyagok otthonunkban

Semmi sem új a nap alatt - tartja a közmondás, s gyakran vélekedünk mi magunk is így, ha a múltból visszaköszönő jelenségekkel, tárgyakkal találkozunk. A mai kor fiataljai az újdonság erejével fedezik fel a természetes anyagokból készült bútorokat, lakberendezési tárgyakat, az idősebbek azonban a viszontlátás örömével találnak rá szüleik vagy nagyszüleik vesszőből készült ládájára (ami talán a padláson még megvan, benne a letünt életformák egy-egy tárgyi darabkájával), vagy a porszívó száműzte szőnyegporolót vásárolnak - nosztalgiából, dekorációnak. Generációk találkozási pontja, műanyag uralta évtizedek után.

Amit a konyhabútorokról tudni kell...

Amit a konyhabútorokról tudni kell...

A KERMI megszűnésével Magyarországot olyan mértékű konyhabútor-dömping érte el, hogy vevő legyen a talpán aki el tud igazodni a konyhák világában. Bútorgyártók sokasága gyárt, vagy szeretne konyhabútort gyártani. Ez nem lenne baj, ha értene is hozzá. Sajnos nagy többségük silány minőségű anyagok felhasználásával igényesség nélkül teszi mindezt.

Oldalak