Jelenlegi hely

Konyhalógia

Konyhalógia

Kezdetben vala a nagy semmi. Illetve talán egy különálló lyuk a barlang falában, ahová az ősállat csontozásban megfáradt ősanya elrakhatta az ősháztartáshoz használt ős holmikat. És ő látá, hogy ez jó… Ha lenne a házimunkának bibliája és abban a fejezet a konyhabútor teremtéséről, talán kezdődhetne a fentiekkel is. Nem vitás, hogy a konyha funkciója egyidős az emberiséggel és elválaszthatatlanul hozzá tartozik a mindennapokhoz, hiszen a háztartási munkák javarésze ott folyik.

A konyha, mint önálló helyiség az otthonon belül, nagyjából egy időben jelenhetett meg a letelepedett emberek kolóniájával, hiszen ha már nem vándoroltak és költöztek folyamatosan, ki lehetett alakítani egy kényelmesebb sütő-főző helyiséget a tábortűz helyett, ezzel megjelent a konyha, mint a családi tűzhely szinonimája.



Természetesen a helyhez kötött tevékenység több lehetőséget nyújtott, ebből eredően a megsokasodott felszerelésnek is kellett a megfelelő tárolási mód. Ennek köszönheti voltaképpen megszületését a konyhabútor. Ám hosszú korszakoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy kilépve a puritán funkció árnyékából design elemként is szolgáljon.



Ha azt gondoljuk, hogy a design valami újkori úri huncutság, tévedünk, mivel a design nem jelent mást, mint az aktuális divatirányzat megjelenítését tárgyainkban. Mára ennek számtalan irányzata akad, bár ez sem új keletű, hiszen ismert mindenki előtt a román, a gótika, a barokk vagy akár a szecesszió és az op-art is.



Ezek az irányzatok mind-mind nyomot hagytak a konyhabútorokon, de az igazi áttörést a polgárosodás és az iparosodás hozta itt is, mint az élet rengeteg területén. Az sem kérdéses, hogy mára az egyszerű használhatóságon túlmutatva minőségi és esztétikai követelményeknek is meg kell felelnie egy modern konyhabútornak. A folyamatos fejlődés magával hozta az új alapanyagok felhasználását, tovább bővült a kínálat. A tömeggyártás szinte mindenki számára elérhetővé tette a modern konyhabútorok megszerzését és mivel hatványozottan több lehetőség áll rendelkezésre a felhasználható anyagok területén, a minőségi mutatók is meredeken emelkedtek.



A régi, szú ette, nyikorgó ajtajú kredencek már legfeljebb a néprajzi múzeumokban lelhetőek fel, helyüket átadták a praktikus, modern alapanyagokból készült, legtöbbször beépített berendezéseknek. A mai konyhabútorok többsége természetesen fából készül, de a felületkezelő eljárásoknak köszönhetően kiválóan ellenáll a mindennapos használatból eredő viszontagságoknak is.



A gyártás folyamán kezelések sorával teszik ellenállóvá a nedvességgel, párával és a karcolódásokkal szemben is. Erre műanyag bázisú bevonatot vagy kétkomponensű szervetlen lakkot használnak. Minden kezelés tartósabbá teszi a felületet és a műanyagok adta lehetőségek széles tárházának felhasználásával széles szín-skálából választhatunk kedvünkre.



A jelenkori technológia ezzel lehetővé tette a konyhabútor teljes jogúvá válását, és tekintettel a hazai kereskedők és gyártók sorának bővülésére, biztosak lehetünk abban, hogy válasszunk bár áruházak kínálatából vagy készíttessük egyedileg, bútorunk megfelelő odafigyeléssel hosszú időn át lesz konyhánk dísze.



Információval szolgált:

Fitoland Kft.

További cikkek hasonló témában

A masszázsmedencék gyémántja

Elég néhány négyzetméternyi szabad hely a teraszon vagy a kertben...

Finnforest THERMOWOOD® teraszburkolatok

Természetes elegancia a ház körül

Gravírozott karácsonyi képkeret

Speciális karácsonyi kiszerelése a dekorálás rajongóinak....

Több, mint zene- Több, mint bútor
 
A szórakoztató elektronikai berendezések...

Hozzászólások