Jelenlegi hely

Flodravin

Flodravin

Elektromos vízkő mentesítő.

Ma már minden háztartásban a víz keménysége miatt nélkülözhetetlen a védekezés. Erre kínálunk egy 1996 óta forgalmazott ( Magyar szabadalom ) Flodravin nevű készüléket, amely két évtized alatt három fejlesztést követően 2008-ban kifejlesztett tökéletes hatékonysággal üzemelő Flodravin Aquatív 2-30 Khz néven kapható.

A két munkatekercs alatt áthaladó vízkő kristály szétrobban s már többé nem tud lekötődni! Maga a kalciumkarbonát mikropor formájában bent marad a vízben, hiszen a szervezetünk egyik legfontosabb építőeleme. Mivel a szétrobbantott kristály egy részecskéje magával viszi a negatív töltést, így az egész halmaz pozitív töltése miatt az eddig lerakódott vízkőből nyeri vissza a negatív töltését, ez által folyamatosan puhítja és oldja azt. A készülék felszerelést követően automatikus (emberi beavatkozást nem igénylő) mikroprocesszoros vezérléssel működik, nem kell szabályozni, vagy ki be kapcsolgatni. Már csak azért sem, mert fogyasztása max. 2,5 Watt. Termék világviszonylatban is csúcsminőségnek számít. A két vezeték által létrehozott, nyitott impulzált elektromos tereken átfolyó vízben (véglegesen) módosul a kalciumkarbonát kristály szerkezete, így az már nem tud vízkővé alakulni, a kezelt víz a már lerakodott vízkövet is észrevétlen módon folyamatosan oldja!A FLODRAVIN felszerelésével végleg megoldódik a vízkő elleni küzdelme!

Részletes információ szerzéséhez lépjen be a Flodravin hivatalos oldalára:
www.flodravin.hu

Vagy lépjen kapcsolatba velünk a +36 30 300334 telefonon.

További cikkek hasonló témában

HÉDER JÁNOS/ZOLTAI JUDIT: INARCHI

A Palmetta Design és Textilművészeti Galéria őszi kiállításán a...

Szóljon az iskolakezdés a kreativitásról és a felfedezésről

Az IKEA új termékei nem csak a leckeírást segítik, de teret adnak...

Hozzászólások