Jelenlegi hely

Ezek voltak Budapest sztárkerületei 2017-ben

Ezek voltak Budapest sztárkerületei 2017-ben

Minden tekintetben kiemelkedő évet zár a budapesti ingatlanpiac, de a kerületek között nemcsak árban, hanem keresletben is jelentős különbségek vannak.

2017-ben sokan döbbentek rá, hogy jobban járnak az ingatlanvásárlással, mintha kibérelnének egy lakást vagy házat, ezért jelentősen megnőtt az adás-vételek száma.

Idén még tovább erősödtek azok a kerületek, amelyek eddig is népszerűek voltak.

„Említhetjük Zuglót, a XII. kerületet, vagy akár a XI. kerületet. Mindben vannak még építési területek, az újépítésű ingatlanok pedig iránti kereslet pedig fellendült az utóbbi időszakban. Ezekben a kerületekben szembetűnően sok építkezés zajlik, nagy számban látunk toronydarukat, sorra adják át a társasházakat”.

Ha mégis győztest kellene hirdetni, a szakember a XIII. kerületet mondaná, mert adottságaival kiemelkedik a többi közül.

„Földrajzilag tökéletes helyen van, végigmegy rajta a metró. Közlekedési szempontból is az egyik legkiválóbb kerület, zöld és eléggé családias ahhoz, hogy még élhető maradjon. Közel van a belvároshoz, gyakorlatilag bele is ér, tehát tényleg minden szempontból ideális”.

Országos szenzációnak nevezte az újépítésű házak iránti megnövekedett érdeklődést, de mint mondta, van is alapja és létjogosultság. Azok voltak a fellendülés nyertesei, akik már 2017-ben újépítésű társasházakkal foglalkoztak, de az újépítésű ingatlanok szempontjából a csúcsot 2019-re várja a szakma.

Ami pedig a legkevésbé népszerű kerületet illeti, a szakember Csepelt emelte ki a sajátos belső világa miatt.

„Minden kerületnek vannak pozitív tulajdonságai, de Csepel kiesik a budapesti körből. Nagyon keresett kerület, de inkább a belső költözés a jellemző. Csepeliek csak ritkán költöznek ki, más kerületekből pedig elvétve költöznek Csepelre. Kicsit kilóg a sorból, mert az összes többi kerületben elég nagy az átjárás. Ezzel együtt az ott élők szeretik Csepelt, jó kerület”.

További cikkek hasonló témában

Az IKEA több ezer ajándékkal lepte meg a járókelőket
A járókelők kora reggel óta az IKEA több ezer...
Policolor – A takarékOKOS megoldás!

Tudta, hogy a hőszigetelés jobb befektetés, mint egy bankbetét?...

2015. júliustól SZOCPOL helyett CSOK

Az új szocpol, CSOK 2015. július 01-től igényelhető, használt...

A 14.Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok

Rendez-vous aux Jardins – Jardins d’Europe » keretében

Hozzászólások