Jelenlegi hely

Advent, ahogy még sosem láttad!

Advent, ahogy még sosem láttad!

Beköszöntött a hideg idő, a túracipőt bélelt bakancsra, a fürdőruhát vastag kötött pulóverre cseréltük.

Az ősz vége, a tél eleje ez, még nem a síszezon, de már nem is a nyárvégi, ősz eleji kellemes meleg, ami kirándulásra hívogatja az utazni vágyókat. Köztes szakasza ez az évnek, mely látszólag nem sok izgalmat kínál. Ha azonban kissé nyugatra tekintünk, Európa egyik legvarázsosabb adventi vásár- és programforgatagát találjuk: nem máshol, mint Alsó-Ausztriában. Ha tehát karácsony előtt, az adventi időszak táján döntünk az utazás mellett, nem kell messzire mennünk, hogy megéljük az adventi csodát. Alsó-Ausztria nyolc régiójának válogatott különlegességeiből szemezgetve megmutatjuk, hová érdemes utaznunk, ha mesebeli adventi világot szeretnénk megismerni.

Az advent a latin adventus szóból származik, mely eljövetelt, érkezést jelent, eredete egészen az 5. századig nyúlik vissza. Négy héttel karácsony, azaz december 25-e előtt kezdődik, így kezdete november végére, december elejére esik. Ilyenkor minden a karácsonyra való készülődésről szól, mindent bejár a fenyő, a mézeskalács és a forraltbor illata – az adventi és karácsonyi készülődés vásárok romantikus időszaka ez. Nem találhatnánk tökéletesebb helyet az advent békéjének és ünnepélyes hangulatának megélésére, mint a Bécsi Alpok és a Bécsi Erdő: akár a belvárosban (Bécsújhely, Baden), akár egy kastályban (Bad Vöslau), akár a tóparton (Aspang), netán egy szurdokban (Johannesbachklamm) nézelődünk, mindenhol adventi vásárokra bukkanhatunk. Csodás kastélyok is otthont adnak ebben az időszakban a különböző adventi programoknak és vásároknak. Ha ilyen környezetben nézelődnénk, a Wachau régió-beli Dürnstein kastélyban a helyünk! És egy bennfentes tipp a helyiektől: a rohri advent a hegyen, mely betlehemi játékáról és a jégfenyőről híres.



Ha a Dunától északra fekvő Waldviertelbe látogatunk, az adventi vásárokon megcsodált kézműves termékeket magunk is elkészíthetjük. Kézműves Hetek a hagyományos mesterségek széles skáláját vonultatja fel: gyöngyház-esztergálás, kerámiaformázás és -festés, kosárfonás, szappanfőzés, üvegfúvás, fafaragás, fazekasság – mindezt kipróbálhatjuk, akár egy szervezett túra keretében. Szintén a kézműves mesterségekkel ismerkedhetünk, ha a Mostviertelbe látogatunk, ahol „tüzes” advent vár minket. Itt a kovácsok munkáját figyelhetjük, a hangulathoz pedig az elengedhetetlen helyi specialitás, a körtebor is hozzá tartozik. Ha azonban a helyi kulináris különlegességek rejtelmeiben merülnénk el, irány a waldvierteli Häferglucker! Itt szakácsokat és pékeket figyelhetünk meg munka közben, akik különleges helyi recepteket osztanak meg velünk az adventi ünnepkör jegyében. A program háromnapos szervezett utazás keretében is foglalható, melynek részeként egy exkluzív főzőtanfolyamon is részt vehetünk!

Bizony, mit sem ér az advent a finomságok, a különleges, melegséget sugárzó ételek és italok nélkül! A hamisítatlan adventi hangulathoz a gasztronómiai különlegességek élvezete is szervesen hozzá tartozik: a helyi karácsonyi ízek, a kajszibarack, a mák és a gesztenye gazdag ízei színesítik Alsó-Ausztria adventi ételkínálatát ebben az időszakban. Ha Alsó-Ausztriába látogatunk, a vaníliás kiflit és a máktortát minden bizonnyal megkóstoljuk majd, ám most akár otthon is elkészíthetjük ezeket a finomságokat, hogy egy kis ünnepi hangulatot varázsoljunk lakásunkba.

Az idei évben egy különleges kiadvány is készült, melyből könnyen tájékozódhatunk, akár a kiszemelt alsó-ausztriai régió, akár időpont alapján válogatnánk a lehetőségek közül. Számos program és vásár már novemberben elérhető, érdemes tehát alaposan átböngészni a kiadványt, és a honlapot is (https://www.also-ausztria.info/advent), melyek kifejezetten az alsó-ausztriai advent csodáit gyűjtik csokorba.


Gesztenyetiramisu (A Landgasthaus Stockerwirt étterem receptje Sulz im Wienerwaldból)

Hozzávalók:
•    4 tojássárgája
•    4 ek cukor
•    350 g mascarpone
•    200 g gesztenyepüré
•    egy fél bio-citrom héja
•    250 ml kávé
•    125 ml rum
•    kakaó a díszítéshez
•    2 csomag babapiskóta

Elkészítés:
A tojássárgáját a cukorral habosra verjük. Hozzáadjuk a gesztenyepürét és a mascarponet, majd a reszelt citromhéjat. Összekeverjük a kávét és a rumot, majd a babapiskótákat egyenként belemártjuk és a masszával rétegeket képezve tálba helyezzük. A tiramisut hideg helyen állni hagyjuk, majd fogyasztás előtt megszórjuk kakaóval.



Mákos-vaníliás kifli (Rosemarie Neuwiesinger máktermelő receptje Sallingbergből)

Hozzávalók:
•    200 g vaj
•    250 g liszt
•    100 g darált waldvierteli mák
•    70 g porcukor
A megforgatáshoz:
•    porcukor
•    vanillincukor

Elkészítés:
A lisztet és a vajat összemorzsoljuk és a többi hozzávalóval tésztává gyúrjuk. Kézzel hengereket formálunk, melyeket kis darabokra osztunk és kifli formát készítünk.
160 fokon kb. 10 percig sütjük, majd a porcukorral összekevert vanillincukorban megforgatjuk.



Waldvierteli máktorta

Hozzávalók:
•    200 g vaj
•    200 g kristálycukor
•    1 zacskó vanilincukor
•    6 tojás
•    200 g darált mák
•    100 g őrölt mogyoró
•    60 ml rum
•    1 csipet fahéj
•    némi vaj a forma kikenéséhez
•    egy üveg áfonyalekvár

A citromos mázhoz:
•    200 g porcukor
•    1 ek citromlé
•    1 tojásfehérje

Elkészítés:
A vajat, a cukrot és a vanilincukrot habosra keverjük. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájukat a vajas keverékhez adjuk és tovább keverjük. A mákot, a mogyorót, a fahéjat és a rumot hozzáadjuk, majd jól elkeverjük. A tojásfehérjéket habbá verjük, és összeforgatjuk a tésztával. A tésztát vajjal kikent tortaformába öntjük, és 200 fokos sütőben 40–50 percig sütjük. Az elkészült tésztát kihűtjük, kettőbe vágjuk és megkenjük az áfonyalekvárral.

A citromos mázhoz a tojásfehérjét, a citromlevet és a porcukrot elkeverjük, majd a tortára öntjük és hagyjuk megszilárdulni.

További cikkek hasonló témában

A fa padlóburkolatokról

Napjaink műanyagokkal fertőzött világában egyre többen fordulnak a...

Kortörténet V. - Jégveremtől a hűtőszekrényig

Mihez is kezdenénk, ha nem volna konyhánkban, irodánkban, vagy...

Homlokzat díszítés
A kemény tél után minden bizonnyal sokan gondolnak arra, hogy...
Szaunaházak

A fa, mint ősidők óta egyik legtermészetesebb építőanyagunk, kezd...

Hozzászólások