Jelenlegi hely

2018-ban már nem kell félni az albérlet-kiadástól

2018-ban már nem kell félni az albérlet-kiadástól

Egy januárban életbe lépett jogszabály-változásnak köszönhetően idén kevesebbet kell adózni a kiadott ingatlanok után, ezáltal megtisztulhat az albérletpiac.

A 2017. végéig az albérletből származó évi egymillió forintos határt átlépő bevétel után a 15 %-os szja-n túl plusz 14% EHO-t kellett fizetni. Mivel sokan nem akarták ezt vállalni, inkább trükköztek, de ennek a 2018-as évvel vége.


Idén már csak személyi jövedelem adót kell majd befizetni a bérlemények utáni bevételekből, magyarul korlátlanul lehet kiadni a lakásokat akár tízmillió forintért is.

A jogszabályváltozás fehéríteni fogja a piacot.
„Nem lesz annyi csalás, sokkal biztonságosabb lesz kiadni egy lakást, nem kell tartani a plusz adóktól és a határ átlépésétől. Minden hivatalosan zajlik, ott lesz a papírokon és számon kérhető akár a bérlő akár a kiadó részéről”.
Ez jelentősen befolyásolhatja majd az albérletpiacot, hiszen a kiadott lakásból származó megtérülés akár kétszerese is lehet egy bankbetétének. Jobban megéri tehát ingatlanban tárolni a pénzt, mint egy pénzintézetben.

Komoly változásként említette azt is, hogy tisztázódnak a rövid idejű bérbeadás (Airbnb) szabályai, amit korábban több városrészből és társasházból is kitiltottak. Az interneten már fellelhető a szabályrendszer, ami alapján kicsiben is el lehet kezdeni és pénzt lehet belőle csinálni. Végül, de nem utolsó sorban pozitív fejleményként emelte ki a Nemzeti Otthonteremtési Közösség elindulását is.

„Ha valaki a NOK-kal vásárol újépítésű lakást, akkor egy 19.5 millió forintos fizetési összeget tud megszerezni hozzávetőleg két-három éven belül úgy, hogy az csak 16-17 millió forintját emészti fel. Több millió forintot lehet nyerni ezzel, ami nem elhanyagolható tényező”.

További cikkek hasonló témában

Ilyet még nem látott a Hungexpo!

Sportfavágók csapnak össze a FeHoVa...

A kazán, amitől azt várjuk, hogy ne fűtsön
A megfelelő szigetelés után a fűtéskorszerűsítés...
Hitel vagy nem hitel?

Napjainkban egyre természetesebb dolog hogy mindennapi használati...

Hozzászólások