Jelenlegi hely

Karácsonyi hangulatban

Karácsonyi hangulatban

A tulajdonos, Esther Martin egy régi parasztházban álmodta meg családja visszavonulását a nyüzsgő városi hétköznapokból.

Esther Martin tökéletes háziasszony, aki megnyitja ajtóit vidéki házában. Esther olyan házat szeretett volna, amit saját ízlése alapján tud átalakítani, ahol egy kényelmes otthont teremthet meg lányainak, természetes környezetben, és még vendégeket is tud fogadni.

Amikor először járt ebben a házban, egyből látta, hogy ez az amit Ő megálmodott. "Három évbe került az átalakítás, de megérte!" - mosolyog.

A ház már negyven éve elhagyatott volt. "Ez egy mezőgazdasági parasztház volt" - mondja Esther, aki mindvégig felülegyelte a munkálatokat, és részt vett a díszítésében, és az összes bútor vásárlásában.

A földszinten régen istálló és tárolók voltak, ma viszont egy vendégváró, bejárattal az utcáról és a kertből. Az első emeleten található a nappali, étkező és konyha.

A teremben most karácsonyi hangulat uralkodik, a karácsonyfa egy elegáns kupola alatt van. Az étkezőben mozaikos kövezés van. A konyhában az asztal körül folyik az élet, mivel a munkafelületre Eszter két lányának is szüksége van, együtt készítik a süteményeket.

A háttérben egy nagy bézs színű szekrény illeszkedik a környezetbe, mivel a házban minden fából van. "Imádom ezt a szekrényt, az üvegajtóval, nagyon praktikus. Szeretem, mikor vendégek vannak, és segítenek, az üvegajtó mögött megtalálnak mindent." - mondja Esther humorosan.

A házban Esther a karácsonyi díszeket személyesen készítette. A második emeleten, a régi padláson található ma a hálószoba. A lányok is, és Esther is nagyon szereti az erkélyt.

A nappaliban most fel van állítva egy munkaasztal, ahol szárnyalhat a képzelet, és készülnek a karácsonyi díszek.

"Mindig is szerettem magam készíteni a dísztárgyakat. Ez a hobbim és a munkám is."

Forrás: www.elmueble.com

További cikkek hasonló témában

A nyárközép jelentősége
A svéd telek hosszúak és hidegek, és gyakran a...
Lakóhely Alphingtonban

Kétszintes épület Ausztráliában.
Az épület két félből áll,...

Hozzászólások