Jelenlegi hely

Amikor pihen a táj

Amikor pihen a táj

A hótakaró alatt pihenő táj szemet gyönyörködtető látvány. S nem is gondolnánk, hogy ezt az amerikai kertet mennyi különlegesség, szép megoldás, és izgalmas növény díszíti a hórétegek alatt. S ami a lényeg, és követendő példa: minden részlet harmóniában áll egymással, az épített környezettel, s a tájjal is.

A tél sokak számára megnehezíti a mindennapokat. Ahogy lehullik a hó, eltűnik szemünk elől az aprólékosan megépített kert.  

Az erdő szélén álló családi ház már maga is csodálatos tájon fekszik, nem beszélve a hatalmas fenyőfák sokaságáról. 

A klasszikusan amerikai stílusú épület szinte megbújik a hófödte tájban. A tetőn felgyülemlett hótakaró a szépség mellett szigetelő funkciót is betölt, hiszen védelmet biztosít a téli fagyos szelek ellen. A ház köré olyan növényeket választottak ki a tervezők, melyek nem tájidegenek. Talán ez lenne hazánkban is a követendő példa, hogy a kert kialakításának vegyük figyelembe az adott tájegységre vonatkozó növényzetet, így elkerülve a diszharmóniát. A bejárati ajtó mellett a ráncoslevelű bangita (Viburnum rhitidophyllum) hatalmas bokrait már majdnem ellepte a hó. Apró, élénk színű terméseit a madarak előszeretettel fogyasztják. A bejárat másik oldalán a cukorsüvegfenyő (Picea glauca ’Conica’) és talajtakaró boróka (Juniperus horizontalis ’Green Carpet’) lakik. A sövényből csak pár vessző látszik ki a hóból, pedig nyáron piros hajtásaival az előkert dísze a som (Cornus alba ’Sibirica’).

Tovább haladva, a hátsó kert felé, csend és nyugalom fogad minket, pihen a téli táj. A padok, asztalok tetejét belepi a fél méter magas hó. A család házi kedvence, a két éves labrador is nehezen veszi az akadályokat, keresgéli a nyáron elrejtett kincseket.

A veteményeskert is téli álmát alussza. A támfalon megszáradó hajtások, levelek is már csak a nyár eltűnt emlékeit idézi. A talajban a tél alá vetett zöldségek várják a tavaszi napsugarak meleg ölelését, hogy majd ha itt az idő, egészségesen törhessenek elő a földből. A gondos kertész még a fagyok beköszönte előtt letisztítja a veteményest, a támasztékokat, mivel a kártevők és kórokozók könnyűszerrel áttelelhetnek a megmaradó leveleken, hajtásokon. Amikor már hó takarja a veteményest, valóban csak a pihenésé a főszerep. Igyekezzünk még a fagyok beállta előtt felásni a talajt, hogy a fellazított föld jobban felfrissülhessen, magába engedhesse a téli csapadékot.

Amint a nap előbújik, és egy kicsit hosszabb időn át melegíti a természetet, a hagymás virágzó növényeink is új erőre kapnak. A korai kihajtás mindig veszélyes a csalóka időjárás miatt. A hagymákból előtörő hajtások és virágok sokszor szinte a hó alatt nyílnak ki, így szépségüket is kevéssé élvezhetjük. Vigyázzunk, mert ha vázába tesszük őket, hamar elvesztik szépségüket, szinte hősokkot kapnak.

A kerten átfolyó patak vize is befagyott, maga alá zárva az élővilágot. Ezt a jégpáncélt korcsolyázáshoz nem ajánlanánk, de a látvány elsőrangú. A patak felett átívelő híd romantikus regények színhelye is lehetne. Az öreg tölgyfa, mely nyáron hatalmas lombkoronájával az árnyékot szolgáltatja, most komoran néz le ránk a magasból. Az alatta megbújó cserjék ki sem látszanak a hatalmas hótömeg alól, pedig számtalan érdekes cserje fekszik itt egy helyen. A vadrózsa (Rosa canina) csipkebogyó termései a bangitához hasonlóan a madarak kedvence.

A tiszafák bokrai roskadoznak a hótömeg alatt, bár a legnagyobb csendben jól hallható, hogy aktív élet zajlik a faágak között. A kerti madarak ilyenkor is itt találnak menedéket. A tiszafa egész növénye mérgező, kivéve a poros magköpeny az arilluszos magon belül, ezért vigyázzunk, hogy a gyerekek ne csipegessék le az élénk színű terméseket!

A téli friss levegőt magunkba szívva barangolhatunk a tájvédelmi körzetben kialakított családi ház kertjében. Azt gondolom sokan vágynak hasonló életérzésre. A téli táj szépsége, a kilátás a domboldalról, a végtelenül havas erdő felemelő látvány.

Szöveg: Topor Erika

További cikkek hasonló témában

Passzívház
Nincs olyan nap mostanában, hogy ne hallanánk a...
Gőzfürdőzés a fürdőszobában

A gőz gyógyító hatása már évszázadok óta ismert. A gőzfürdőzés...

R+E ház a DP+HS építészek által

A 2016-ban tervezett épület Jakartában...

Ingatlaneladás: közvetítve, vagy egyedül?

Elsősorban az ingatlan értékesíthetőségének és "láthatóságának"...

Hozzászólások