Jelenlegi hely

A stílus neve: Orangerie

A stílus neve: Orangerie

A mediterrán hangulatok kedvelői számára a tarte tatin vagy a croissant szavak éppen úgy a könnyed franciás életérzéshez kapcsolódnak, miként az orangerie. Ám míg az előbbiek, lévén ínycsiklandó sütemények, szorosan a gasztronómiához kötődő képeket, élményeket hívják elő, utóbbi sokkal több, mint klasszikusan franciaablakokkal kialakított, egzotikus növények számára kreált építmény - stílusosan mondjuk a Versailles-i Orangerie.

Leander, levendula, virágzó citrusok emlékképein túl, az orangerie hallatán kecses, XVI. Lajos-stílusú ülőbútorokra, póklábú asztalokra, üvegezett pohárszékekre, akár üvegből való éteri világítótestekre, vázákra és dísztárgyakra gondolunk.

S színekre, a halvány galambszürkére, levendulavirág-színre, tört fehérre, homokszínekre, továbbá elegáns tojáshéj árnyalatokra és persze a mentakék tónusaira, amelyek mindenkor a napsütötte mediterrán égbolt egy-egy részletét lopják otthonunkba.

Nyár elején a budapesti Paulay Ede utcában megnyitott Orangerie Lakberendezés boltjába betérve megállapíthattuk, mindez immár megtapintható, kipróbálható, s természetesen megvásárolható.

A 150 négyzetméteres, kétszintes, nagy belmagasságú, hátsó, földszinti traktusában nyúlánk franciaablakokkal kialakított üzletről már első pillanatban kinyilatkoztuk: nem kétséges, ez egy csipetnyi Franciaország.

A francia importból származó, valamint klasszikus tervek alapján itthon elkészített, kézi gyártású keményfa bútorokat, szofisztikált kiegészítőket – legyenek akár porcelán asztali készletek, szőnyegek, textíliák – látva elgondolkoztunk a stílus kérdésén.

Vajon country vagy valami, eddig meg nem nevezett stílussal van dolgunk? Az Orangerie tulajdonosa elmesélte nekünk, hogy miközben a jellemzően népi, helyenként szecessziós, nálunk gyakran ónémet vegyítésén alapuló country sok helyen fellelhető, az egyszerűen franciás stílusnak nevezett vonal, annak ellenére, hogy nagyon népszerű, itthon szinte egyáltalán nincs jelen.

A kézenfekvő piaci igény mellett persze az alapító francia kultúra iránt érzett szeretete hívta életre ezt a boltot, amely a nyilvánvaló stílustolmácsoláson túl, mintegy szemléletet is közvetít.

A tölgyfa, lenvászon, gyékény, avagy natúr alapanyagok használata mellett a bútorok, kiegészítők előállításánál fontos szempont a kézi kivitelezés. S ha már a létrehozásnál tartunk, örömmel üdvözöltük, hogy a fabútorok felületkezelését itt lakkok helyett olajokkal, viaszolással oldják meg. S noha mind gyakrabban tapasztaljuk, hogy a lakberendezési üzletekben ma már festéket is kínálnak, szemben az általános gyakorlattal, üdítő újdonság, hogy az Orangerie-ben használt és kínált Painting the Past fantázianevű, természetes alapú, falra, fa és fém felületre egyaránt használható festék színskáláit böngészve nem tengernyi alapszínt találtunk, hanem egy-egy szín fantasztikusan sokféle árnyalatát.

Miközben egyszerre próbáltunk a számos párnahuzat és temérdek a mentakék árnyalattal kecsegtető festék-színskála kínálta lehetőség közül választani, egy hölgy éppen étkezőszékeket fizetett ki.

Az ügymenet közben barátnőjének találóan megjegyezte: „Tudod, ez francia… nem is, ez inkább Orangerie-stílusú”

Köszönjük neki, átvettük! 

További cikkek hasonló témában

Márciusi csomagajánlatok a Hétkúti Wellness Hotelben

Köszöntse velünk a tavaszt! Pihenjen és töltődjön fel Móron!...

Fenyőbútorok kezelése, ápolása

Fenyőből készült bútorok a természetes fa melegségét, szépségét...

Szigetelési tanácsok
A különböző épületszerkezetek megfelelő...
Játékos dinamika

A Keystone Ave Residence Culver városában található, Kaliforniában...

Hozzászólások