Jelenlegi hely

Lakásdíszítés vágott virágokkal

Lakásdíszítés vágott virágokkal
Az egymást váltó évszakok igen fontosak, hiszen segítségükkel kapcsolódunk a természethez, és befolyással vannak érzelmeinkre is. Téves dolog tavasszal mikulásvirággal, vagy krizantémmal körbevenni magunkat, amikor inkább tulipánból, vagy más tavaszi virágból kellene csokrot kötni, ami kifejezi sóvárgásunkat a tavasz után.
Sokszor elegendő lenne mindössze egyetlen szál virágot a megfelelő helyre és a megfelelő vázába állítani, vagy egy különleges szobanövénynek a legideálisabb pontot megtalálni. Ne felejtkezzünk el a konyháról sem: ennek a helyiségnek fontos tartozékai a fűszernövények, amelyek nemcsak illatosak, de főzéskor nélkülözhetetlen segítőink.

Otthonaink díszítésére elsősorban csak eredeti növényeket használjunk fel. A vázák, tálak és egyéb tartók mindig legyenek szerves egységben a lakásunk berendezésének stílusával és a bennük elhelyezett vágott virágok díszítő és alkalmi jellegével, valamint azokkal alkossanak harmonikus egységet.

Vágott virágot vendégtől, vagy jeles ünnepek alkalmából családunk tagjaitól is kaphatunk. Az ilyen alkalmi csokrokhoz legyen otthon  mindig egy-két olyan vázánk, melyekbe méltó módon tudjuk az ajándékba kapott csokrokat elhelyezni.

Ezek a vázák lehetőleg legyenek egyszerű mértani alakzatok: henger, kocka, gömb. Anyaguk legyen üveg, kerámia, fém. Legyenek hosszúak, karcsúak, melyek egy-egy szál virág elhelyezésére szolgálnak, vagy nagyszájú öblösek,  melyek a nagyobb csokrok tárolására alkalmasak.

sok-sok természetes, nem feltétlenül dekorációs célra szánt anyagot használ, amelyek segítenek abban, hogy lakásunk hangulata igazán természetközeli legyen, és ez szinte tapinthatóvá is váljon. Nagyon fontos szerepet játszanak ebben a virágok, amelyek színt és energiát adnak. Az emberek a színekkel valódi természetüket fejezik ki – közvetlen és átvitt értelemben egyaránt. Ebben a virágtrendben a „holt anyagok” békés, visszafogott árnyalatai a virágok élénk, pezsgő színeivel társulnak.

Magunk is szedhetünk, vagy vásárolhatunk szálas virágot, melyekkel szívesen bíbelődünk, és válunk alkalmi virágkőtökké annak érdekében, hogy otthoni környezetünket hangulatossá, barátságosabbá varázsoljuk.

Legszebb vágott virágok: rózsa, gerbera, inkaliliom, hortenzia, liliom, kála, tulipán, dália.

Lakberendezési stílusok között még mindig az egyik legnépszerűbb a minimál. Ha tehát nem kedveled a hatalmas csokrokat, nincs más dolgod, mint egy kis "szögletességet" belevinni a dologba, egy kocka alakú vázával.

További cikkek hasonló témában

Kreatív ötletek konyha felújításához

Amennyiben konyha felújítást tervez, valószínű rengeteg magazint,...

Puha talpalávalók
Lehet futó, padló, darab vagy rongy, szőtt,...
Fent és lent

A lépcső akár a lakás fókuszpontja is lehet. stílust és hangulatot...

Hozzászólások