Jelenlegi hely

Gyerekek a kertben

Gyerekek a kertben
A kertes ház igazi élvezői a gyerekek, kisebbek és nagyobbak egyaránt szívesen töltik az időt a szabadban. Bár ez egy olyan hely, ahol gyakorolhatja új tudományát, számos veszély is leselkedhet rá. Hogyan óvd meg kicsi gyermekedet, ha a kertben játszik?
A gyermekek természetükből adódóan különösen vonzódnak a kertekhez, mert a kert izgalomba hozza az érzékszerveiket. Annak ellenére, hogy nem túl praktikus, ha az egyik poronty a kerti munkában segédkezik nekünk, mégis számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy a kertet a gyermekekkel együtt élvezhessük.

Gondoskodjunk, hogy legyen a gyereknek biztonságos lehetősége a korának megfelelő játékra. Tehát labdázhasson valahol, legyen árnyékos és napos rész is amit használhat, esetleg homokozó, hinta vagy mászóka. Az sem baj, ha a bokrok között van egy kuckója, és ott nem zaklatják. Ha nem adunk neki lehetőséget a játékra, unatkozni fog. Ne erőltessük a tisztaságot, inkább adjunk olyan ruhát rá, ami nem baj, ha piszkos lesz.
 
A játszóterüket azonban a házból is jól látható helyen alakítsuk ki. Ha örömét leli a barkácsolásban, akkor kellemes időtöltés lehet, ha etetőt vagy madárházat építenek együtt vagy akár egy madárlest. A madárles nem riasztja el a madarakat, sőt épp ellenkezőleg a madarak hernyókat, csigákat hoznak a kertbe és ezért ezek igazi nyeremények kertünk számára.

A veszélyforrások:

Kerítés
Ahhoz, hogy a kisgyerek ne menjen „világgá”, elengedhetetlen az egész kertet körbeölelő, csukható kapuval ellátott kerítés. Ha ez valamilyen okból nem teljesíthető, biztosítsunk a kerten belül egy kisebb, zárt részt a gyerekeknek. Vízszintes helyett inkább függőleges elemekből készüljön a kerítés, erre ugyanis nem lehet fölmászni. Vigyázz, hogy kerted kerítése biztonságos legyen és ne létezzen olyan hely, ahol kisgyermeked, aki még most kezd járni, megsérülhet vagy átmászhat.

Mérgező növények
Sok kerti növény, mely ártatlannak tűnik, bőrirritációt okozhat érintés következtében, levelei, virágai, bimbói és hagymái pedig mérgezőek lehetnek. Néhány ismert növény, melyekkel nagyon kell vigyázni: azálea, nárciszhagymák, mandragóra, jácint, gyöngyvirág, fagyal, rebarbara levelek, tiszafa és sárga akác.

         

A gyerekek gyakran maradnak egyedül és akkor mindent megkóstolnak, ami megtetszik nekik. Ahogy lehet, tanítsuk meg a gyereket arra, hogy semmilyen virágot, bogyót, levelet ne egyen meg, mivel ezek között lehetnek mérgezőek.

Tó és medence
A még járni alig tudó gyerek akár a bokáig érő vízbe is belefulladhat. A dísztavat kerítsük inkább körbe, a vízgyűjtő tartályt fedjük le. Nagyon fontos, hogy soha ne hagyd a gyereket felügyelet nélkül víz közelében, akkor sem, ha kicsi a medence és kevés víz van benne. Töltsd fel és engedd le minden nap a medencét és mindig légy jelen, miközben a gyerekek játszanak. Fedd be vagy takard le, illetve kerítsd el a kerti medencét biztonsági okokból.

Játékok
Csak biztonságos, masszív játékokat tartsunk. A hinták, mászókák csavarjait folyamatosan húzzuk meg, felületüket rendszeresen tartsuk karban. Soha ne állítsuk betonra vagy kőre ezeket a játékokat, ideális a fű, homok vagy faapríték.

Veszélyes szerszámok és vegyszerek
Bizonyos kerti szerszámok, mint a fűnyíró, kerti olló, ásó és gereblye csábítóak lehetnek, főleg kisfiúk számára, akik apjukra szeretnének hasonlítani. A kerti raktár igazi játszótér, de veszélyes lehet.

A szerszámokat helyezd egy zárt raktérbe, a vegyszereket és gyomirtókat pedig tartsd magas polcokon, hogy ne legyenek kéznél.

A vegyszereket soha ne öntsd át más tárolóedénybe, mint például egy régi üdítős üveg, bizonyosodj meg arról, hogy jól elraktad és a gyerekek nem jutnak hozzá. A kertészeti vegyszerek, mint pl. a műtrágya vagy rovarirtók nagyon veszélyesek lehetnek, tehát zárd be ezeket is egy raktárba!

FIGYELEM! Soha ne hagyd a gyerekeket felügyelet nélkül a szabadban és vigyázz, amikor látogatóban vagytok valakinél a kertben. Lehet, hogy ők nincsenek annyira tudatában milyen biztonsági óvintézkedésekre van szükség egy gyerek esetében.

További cikkek hasonló témában

Kreatív karácsonyi díszek a szabadban

Ha már elég hideg van, alkossunk...

Trópusifa burkolatok kültérre és beltérre

Az utóbbi időben az élet minden területén egyre nagyobb érdeklődés...

Csillapítsa kertvágyát!

Gardenexpo kerti életmód kiállítás és vásár - 2013. március 22-23-...

Hozzászólások