Jelenlegi hely

Füge a kertben

Füge a kertben

Sokak kedvence ez a harang alakú gyümölcs, ráncos és bőrszerű külsejével – a füge az egyik legédesebb gyümölcs, ráadásul az illata is csábító!

A füge eredeti hazája Kis-Ázsia, Szíria, Izrael, de ősrégi idők óta termelik Észak-Afrikában és Dél-Európában is, ahol olcsó néptáplálék, aszalják, és bort is készítenek belőle.

Hazánkban 2-3 méteres bokorrá fejlődik. Karéjos, nagy levelei szépek, illatosak, a nyár végén érő gyümölcsei finomak. Meleg, déli fekvésben, védett helyen, sok napfényen érzi jól magát.

Az almához és a szőlőhöz hasonlóan a füge is segíti a méreganyagok távozását a szervezetből, erősíti az immunrendszert, kiegyenlíti a testben előforduló túlzott savképződést.

Termését nyár végén, kora ősszel szüretelhetjük, amint kissé lilás-barnás árnyalatúvá válnak a gyümölcsök. Az éretlen füge íze kissé ízetlen, ám ha teljesen megérik, mézédessé válik.

Fogyaszthatjuk nyersen, salátákhoz szeletelve - illik a sonkához, sajtokhoz -, de aszalva, vagy akár lekvárként elkészítve is ehetjük.

További cikkek hasonló témában

Harangvirág - alias Campanula
A harangvirág (Campanula) fiatal korában a nyár...
Időben megtervezett veteményeskert
Ahogy fejlődik és egyre változatosabb kertészeti...
Virágmagvak gyüjtése
Aki szeretné, hogy kertje jövőre is dúsan...
Kertünk ékessége - A sudárzsálya
A nosztalgikus és a modern kertépítészetben egyaránt felhasznált...

Hozzászólások