Jelenlegi hely

Fokhagyma: a természetes kártevőírtó

Fokhagyma: a természetes kártevőírtó

A Kertportál Majorban szeretünk kísérletezni a bio megoldásokkal, nem véletlen pont ezért, hogy megjelent korábban már az egyik leghasznosabb kiadványunk is, az Illóolajokkal a növényvédelemben címmel.

De attól, hogy már sok illóolajjal egészen hatékonyan tudunk védekezni a kertben, mindig keressük az újabb és újabb megoldásokat, ami a saját környezetünkben, jelen esetben a konyhából van segítségünkre a kertben.


Fotó: Pexels

Vakond és a fokhagyma

Jelentjük, hogy a teszteredmények alátámasztják, hogy ahol van leduggatva fokhagyma, ott a vakond is eltűnik. De a rossz hír, hogy túr máshol, vagyis a gyepben és a virágágyásban kizárólag a fokhagymával körbeduggatott részeket hagyja ki.

Ebből kifolyólag viszont a gyepbe szükséges a túrásokba fokhagymát duggatni és a kibújó növényt fűnyírással visszaszorítani, ha ezt a természetes megoldást választjuk.

Földibolha és a kínai kel

Az egyik kedvenc receptünk és bio megoldásunk a földibolha ellen már a tavalyi évben is sikerre vitta a kínai kel szabadföldi termesztésünket. A földibolha ellen a gyakori öntözés ugyan eredményes (a kártevő a szárazságot szereti), de a gyakori öntözés a gombabetegségeknek kedvez, ezért ez csak félmegoldás. A fokhagyma olajban áztatott permetlevével viszont eredményesen távol lehetett tartani a földibolhákat a kedvenc kínai kelektől.

Egy másfél-két deci olajba aprítsunk (passzírozzunk át fokhagymanyomón) fokhagymát és áztassuk benne 1-2 napot, majd szűrjük le és mehet kis kézi permetezőbe az olaj. Fújjuk le vele az esti (!!!) órákban a kínai kelt és más levélzöldséget. Ha esős az idő, akkor ezt érdemes többször megismételni.

Hangyák ellen nem vált még be

Sok hobbikertész fórumban javasolják a hangyák ellen a fokhagymaolajat és a fokhagyma duggatását, így mi is kipróbáltuk, de amikor többszöri próbálkozásra is hangyaboly lett a fokhagyma körül a városi legenda megdőlni látszott.

Itt csak zárójelben merjük megjegyezni, de a kávézaccal is ugyanígy jártunk a hangyák ellen, amikor két centire a kávézaccos résztől készült a legösszkomfortosabb hangyalak a virágágyásban.

Lisztecskék és molytetvek

Önmagában a fokhagymaolajjal nem jártunk sikerrel, viszont a káliszappanos-fokhagymás-eukaliptuszos keverék annál jobban bevált a kertben.

Ilyenkor természetesen nem arra kell gondolni, hogy a kártevőket 100%-ban el lehet vele “pusztítani”, mert a bio megoldások alapból nem a pusztításon alapszanak, ellenben gyéríteni látványosan lehet.

Forrás: Kertportál

További cikkek hasonló témában

Kerti csobogók

A feng shuiban a csobogók kiemelt szerepet kapnak a kertben. A víz...

Kerti tó téliesítése
A kerti tó téliesítését akkor célszerű elvégezni...
Erica az őszi kert csodája

Egy növény, amely télen is színes marad, jól bírja a hideget, a...

Hozzászólások